Minőséggondozás

"A tanulás lényege maga a kapcsolat. Emberi kapcsolatainkon keresztül vagyunk képesek világunk valódi megértésére."

(Peter Senge)

 

Minőséggondozó munkacsoport

 

Minőséggondozó csoport alapfeladata:

Mivel az oktatás humán szolgáltatás, ezért ennek a minősége nem fejleszthető és értékelhető a hagyományos eszközökkel (külső sztenderdekkel és mérésekkel). Ezért köteleződött el iskolánk az Utam eljárás mellett, ami az antropozófián alapuló, önigazgató szervezetekre fejlesztett, fejlesztésközpontú minőséggondozó eljárás, mely fókuszában a feladatközösség által működtetett ún. kapcsolati szolgáltatás áll. Ez azt jelenti, hogy a két ember közti kapcsolat nem csak járulékos, hanem alapvető eleme a szolgáltatásnak (pl. gyógyítás, szociális gondozás, oktatás, különböző segítő tevékenységek). Az UTAM eljárás ahhoz kínál kapaszkodókat, hogy hogyan tud egy feladatközösség úgy együttműködni közös feladatuk ellátása érdekében, hogy munkájukat felelősségteljesen, kompetensen és alkotó módon végezhessék.

Minőséggondozó csoportunk az Utam eljárás bevezetése mellett köteleződött el iskolánkban. Munkánk során fontosnak tartjuk annak tudatosítását is, hogy a minőséggondozási tevékenység iskolai munkánk minőségét segítő támogató rendszer, nem pedig egy plusz felesleges feladat. Ezek mellett feladatunknak tekintjük azt is, hogy a külső, államilag kötelező értékelések azon részeit, melyekben iskolánknak van mozgástere (pl. intézményi önértékelés) minél inkább összhangba hozzuk az Utam eljárás önértékelésen és fejlesztésen alapuló szemléletével.

 

Alapelvek, mely mentén a csoport a munkáját végzi:

- Iskolánk pedagógiai tevékenységének központjában a gyermek áll, az ő érdekében minőséggondozó csoportként a legfontosabb munkánk a gyermeket körülvevő tér, a szociális élet és az együttműködések fejlesztése az Utam eljáráson alapulva.

- Munkánk az iskola értékrendjén és küldetésén alapul, tevékenységünk során a partnerséget, a kompetencia alapú együttműködést és az érintettek bevonását elengedhetetlennek tartjuk.

- Iskolánkra mint tanuló szervezetre tekintünk, tevékenységünk fejlesztésközpontú, melynek része az önértékelésen alapuló értékelés is. Fontos számunkra a bizalom, a nyílt és őszinte kommunikáció.

- Munkánkhoz a mandátumunkat a TK adja, így a tanári kollégiummal való folyamatos együttműködés garantálja tevékenységünk minél hatékonyabb végzését.

 

Éves témánk: a bizalom 

 

Linkek:

Utak a minőséghez eljárás röviden

http://www.wegezurqualitaet.info/

Svájci tanulmányút - 2013 

A szegedi Waldorf minden korosztály számára elérhető

Linkek

kövess minket a facebookon:

Waldorf Iskola és Egyesület

6725 Szeged Kolozsvári tér 1-2.
Telefon: +36-62-444-190
Mobil.: +36-20-215-8456
E-mail: waldorf.szeged@gmail.com

Waldorf Óvoda

6728 Szeged, Napos út 16.
Mobil: 20/359-0932
E-mailangyalkert99@gmail.com