Ismertető

Waldorf Tudástár


 
A szegedi Waldorf iskola néhány társintézménnyel közösen megnyert egy NCA-s pályázatot, melynek célja egy webes tudástár létrehozása. Az elnyert támogatási összeg 1,2 millió forint. A projekt költségvetése megengedi, hogy a projekthez társuló, és jó gyakorlatokat közzétevő iskolák részesedjenek ebből az összegből. Reméljük, hasznosnak bizonyul, és örömmel fogadják ezt a kezdeményezést a hazai Waldorf iskolák, és a pályázati projekt megvalósulása (2011. szeptember) után is fenntartják majd az információcserének ezt a csomópontját.
 
 
 
 
A Tudástár a fejlesztés alatt is működik, elérhető itt.


Szeptember 24-én Tudástár Konferenciát tartottunk a Szegedi Waldorf Iskolában, részletesen itt.
 
A konferencián megosztott tapasztalatok tematikusan az alábbi linkekre kattintva tekinthetők meg:
 
Iskolafinanszírozás
Szabadságra nevelés
A konfliktuskezelés lehetőségei
Hatékonyságra nevelés
Hatékonyság - "elmetérkép"
Minőséggondozás - rend és rendszer
 
 
 
Előzmények:
Magyarországon a rendszerváltás idején kezdtek létrejönni az első, civil fenntartású Waldorf intézmények. Ez több szempontból is járatlan terület volt: egyfelől a civil terület, másfelől pedig maga az alternatív oktatás is gyerekcipőben járt. Ebben az új szakmai, és az egyre romló és bizonytalanná váló gazdasági környezetben kellett ezeket az intézményeket létrehozni és működőképessé tenni, ami már a kezdetektől sok kihívással járt. Mivel ezeknek a civil Waldorf közösségeknek a többsége a mai napig is működik, ez azt jelenti, hogy a résztvevők kreatívan és innovatívan – bár konfliktusoktól és krízisektől nem mentesen – oldották meg ezt a feladatot, és sok olyan tudásra tettek szert időközben, mely felhalmozódott ugyan az évek során, de annak az összegyűjtésére, rendszerezésére, láthatóvá tételére már nem maradt idő és energia. A kiizzadt "tudáshalmok" elszigetelten, az iskolák, óvodák honlapjain várják, hogy valaki odatévedjen, és merítsen belőlük, vagy rosszabb esetben leíratlanul valakinek a fejében várják a közzétételt. Most jutott el az intézmények nagy része odáig, hogy nagy igénye mutatkozik ezekre az információ morzsákra, jó és rossz tapasztalatokra, és szívesen megosztanák, ill. befogadnák egymás szakmai megoldásait. Nem csak a motiváció van meg ehhez, hanem jelentős kényszer is, hisz Magyarországon civil fenntartású intézményeket kiszámítható, tervezhető módon és szakmai minőségben működtetni a rendszerváltás után húsz évvel sem egyszerű feladat. Ezt felhasználva próbálunk meg a „szükségből előnyt kovácsolni”, és tanulni saját és mások tapasztalataiból, amit sok-sok lelkes munka és fájdalmas konfliktus árán szereztek meg. Ezáltal a hálózati együttműködés, a szövetség szálait is szorosabbra fűzhetjük, és a mindennapi praxisba visszaforgathatjuk az így felhalmozott tudást.
 
A program célja:
Rendszerezett, hozzáférhető, web alapú, nyitott, mindennapi használatba kerülő Waldorfos Tudástár és ezzel kapcsolatos szakmai hálózati együttműködés kialakítása. Az iskolák, óvodák többsége saját honlapján eddig is sok információt tett közzé a működésük kereteiről, a munkájuk részleteiről, de ezekben keresni használható ötletek után kutatva meglehetősen nehézkes. A megvalósítandó cél nem egy fórum, ahol általában szintén nehéz gyorsan használható információhoz jutni, hanem egy közös virtuális munkafelület, ahol kérdéseket lehet megfogalmazni, és a mások által megfogalmazott kérdésekre a saját honlapunkon már létező válaszra mutató linkeket lehet elhelyezni. Tehát nem kell a tartalmat újra feltölteni valahova, csak a válaszra mutató linket.
 
Példa a tudástár működésére:
Valaki Szegeden kíváncsi arra, hogyan működnek máshol a tanári konferenciák, ezért témajavaslatként jelzi ezt a közös felületen. A többi iskolában dolgozó regisztrált felhasználó közül valaki – mondjuk egy nyíregyházi kolléga - érzékeli ezt az igényt, és mivel tudja, hogy a saját iskolájának a honlapján létezik egy oldal, ami a konferencia rendjét ismerteti, ezért ennek a linkjét elhelyezi a kérdésre adott válaszok között. Remélhetőleg ugyanígy tesznek majd még néhányan más iskolában dolgozó kollégák vagy szülők is, így erre a kérdésre lesz egy féltucat válasz (sokkal több nem, tehát nem vész el a kereső az információ rengetegben), így az érdeklődő kedvére okulhat a felkínált tapasztalatok segítségével, és hatékonyabbá teheti saját konferenciáját jó ötletetek átemelésével. Ha valaki egy további Waldorf iskolában, mondjuk Pécsett pedig azt érzékeli, hogy felmerül ugyan a tanári konferenciára vonatkozó kérdés, de a saját iskolájuk honlapján erről még nincs információ, akkor talán ez arra sarkallja az ottani tanári kollégiumot, hogy alkossa meg a saját szabályzatát, és ezt tegye nyilvánossá, ez a minőséggondozás és a törvényesség szempontjából is hasznos.
Ahogy jelennek meg a kérdések és a rájuk adott válaszok, az adminisztrátorok úgy rendszerezik, csoportosítják a témákat, hogy kereshető és átlátható legyen a rendszer.
 
Ez a virtuális együttműködő felület azért innovatív, mert egy kérdésre nem csak egy választ kap az adatbázisban kereső, hanem egyszerre látja a különböző helyeken kialakult gyakorlatokat. Tehát a tudástár nem uniformizálja, nem olvasztja egybe, nem írja felül egyetlen közös oldallal az egyes intézményekben sok év alatt kiizzadt tapasztalatokat, pusztán kereshetővé, átláthatóvá teszi, rendszerbe foglalja a lehetséges (újabb és újabb) kérdések mentén a létrejött válaszokat, amiket minden intézmény maga fejleszt tovább az idő során a saját honlapján. Ha az idő előrehaladtával a tartalom frissül, a tudástár is vele együtt frissül, és marad napra kész, nem kell a linket megváltoztatni, frissíteni.
 
 
 
 
Kik profitálhatnak a tudástár működéséből?

  • Waldorf civil közösségekben dolgozó tanárok, óvónők, szülők
  • Waldorf iránt érdeklődő szakemberek
  • Szakdolgozók, gyakorlati idejüket töltők
  • Társterületeken dolgozó szakemberek, civil és egyéb szervezetek munkatársai
  • Partnerszervezetek

 
Várt eredmények:

  • Rendszerezett, hozzáférhető, kereshető, nyitott web alapú Waldorfos Tudástár létrehozása
  • Civil szervezetek és azok fenntartásában levő intézmények közötti új együttműködések kialakulása
  • A rendszerezett tudás integrálódik a Waldorf mozgalomba
  • Közösségi identitás erősödése
  • Szakmailag hatékonyabbá és fenntarthatóbbá váló Waldorfos civil közösségek
  • Waldorfos közösségek átlátható szakmai megjelenése a külvilág felé
  • Erősebb hálózati együttműködés, fenntarthatóság

 
Milyen tartalmakat oszthatnak meg egymással az iskolák? (példák)
 

  1. Oktatás, képzés, mentorálás, projektek
  • Pedagógiai programok
  • Tanmenetek
  • Feladatsorok
  • Waldorf pedagógia, epochák rendje, epochák leírása, órarendek
  • Tehetséggondozás
  • Saját módszerek
  • Oktatással kapcsolatos dokumentumok (házirend, mentorálás rendje, fegyelmi eljárások rendje, diplomamunkák elfogadásának szabályai, 13. évfolyam, stb.)
  • Waldorf mentorszolgálat tagjai
  • Projekttár, projekt ötletek, ünnepek rendje
  • Statisztikai adatok, tanulói létszám, tanári létszám
  1. Szervezet
  • Történet, eddigi programok, referenciák
  • Waldorf intézmények és azokat fenntartó civil szervezetek bemutatkozásai
  • Gazdasági tevékenységek leírásai, pályázati tevékenység
  • Nyomtatványtár és dokumentumtár (SZMSZ, alapszabály)
  1. eKönyvtár
  • Jó megoldások
  • Tanulmányok, cikkarchívum
  • Ki kicsoda a Waldorf mozgalomban
  • Szakirodalom gyűjtemény, fogalomtár
  • Linkgyűjtemények
  • Multimédia (filmek, hanganyagok, képgalériák)
  • stb., stb.,...

 
Hogyan lehet csatlakozni a projekthez?
Az elektronikus felület elkészülte után a felületen keresztül lehet regisztrálni, és bekapcsolódni a munkába. A munka akkor lesz a legsikeresebb, ha minden iskolánál lesz egy tudástár-felelős, aki figyeli a kérdések és válaszok áramlását, és segíti a tudástár gyarapodását. Az elektronikus munkafelület szándékaink szerint automatikus emailt küld majd minden regisztrált felhasználónak, ha a felületen új kérdés vagy válasz jelenik meg. A projekt beindulásáig a projektteam tagjai várják az észrevételeket, kérdéseket.
 

Kristóf Emőke Csillagösvény Waldorf Iskola projektkoordinátor pankapapamama@gmail.com
Kovács Attila Szeged honlapfelelős kovapeter@gmail.com
Fabulya Edit Szeged pályázat felelős fabulya.edit@gmail.com
Eszik Édua Nyíregyháza hálózati kommunikáció eszikedua@gmail.com
Galkó Blanka Pécs hálózati kommunikáció galkoblanka@gmail.com
Sugár Tünde Szeged adminisztráció sugar.tunde@gmail.com

 

A szegedi Waldorf minden korosztály számára elérhető

Linkek

kövess minket a facebookon:

Waldorf Iskola és Egyesület

6725 Szeged Kolozsvári tér 1-2.
Telefon: +36-62-444-190
Mobil.: +36-20-215-8456
E-mail: waldorf.szeged@gmail.com

Waldorf Óvoda

6728 Szeged, Napos út 16.
Mobil: 20/359-0932
E-mailangyalkert99@gmail.com